Egy hét sem telt el és csörgött a telefon. A Csepeli vakvezető kutyaiskola vezetője elmondta, a szakmai döntésük értelmében megkapom a lehetőséget arra, hogy Reenával jobban is megismerkedhessek. Erre jó alkalom kínálkozott, mert a kiképzője szabadságra ment. A kutya maradhatott volna a kennelben, vagy a kölyöknevelőjénél, de a későbbi összeszokást segítendő előrelépést jelentett, hogy hozzám került. Az iskola vezetője szerint fontos, hogy elkezdődjön a kapcsolatépítés, és amikor bekerülök az átadó tanfolyamra, már nem teljesen idegenként tekint rám. Be kell vallanom, meglepődtem az ötleten, nem erre számítottam. Minden videót megnéztem korábban, ami a témával foglalkozott és ott arról volt szó, hogy átadó tanfolyam keretében ismerkedik meg kutya és gazda. A családomban mindig téma volt, hogy egyszer lesz kutyám, most pedig mindenki örült annak, hogy ez hamar be is fog következni. Találkozásunkkor azt mondta Reena kiképzője, hogy legalább 2 hónapot még tanulni fog, így arra számítottunk, hogy akkor lesz a következő lépés, ha levizsgázott. Nem arról van szó, hogy nem örültem a hírnek, de meg szoktunk mindent beszélni és a családom véleménye nélkül nem döntök. Most azonnali döntést kellett hoznom, nehogy azt gondolják, hogy megbántam az igényem beadását. Nem titok, hogy a család érdekes helyzet előtt állt, mert eddig nem volt olyan kutyánk, akit a házban tartottunk volna.

Reena kiképzője nagyon kedves volt, a megbeszélt napon felvett a munkahelyemen és együtt mentünk haza. A hivatalos papírmunka után hasznos tanácsokkal és szakmai utasításokkal látott el. Odaadta Reena pokrócát, tálját, tápját és elment. Csak pórázon sétáltathattam bot, vagy kísérő igénybevételével. Kaptam mellé hámot is, hogy bárhová bevihessem, de nem volt rajta hámfogó. Igazuk volt, mert lehet, hogy kísértésbe estem volna kíváncsiság kedvéért, hogy egyedül is kipróbáljam a vezető munkáját. Kérdeztem, hogy mivel fogok játszani vele és végül törölközőből csináltam húzogatós játékot. Ennek Reena örült, de kevésnek éreztem. Egyik alkalommal a játék hevében eléggé belefejeltem a boltívbe, ennek következményeként hamar feldagadt a bal szemem. Zsófi sétára napszemüveget javasolt, ki tudja, mit hinnének az emberek. Végig viccelődtünk ezen. Kicsit aggódtam, hogy jól csinálok e mindent és hasznos lesz e ez az egy hét. Mókásnak találtam, hogy beszédes kutya lévén hanggal jelezte, ha valamit el akart érni. 13 alkalommal voltunk sétálni. Párszor szépen jött mellettem, majd próbálgatni kezdte a határait és húzott. Néha előfordult, hogy vadászott a bokrokban lévő madarakra. Sétáink nagy részén Zsófi is elkísért minket, néha Bolyhos kutya is csatlakozott. Úgy tűnt, könnyen alkalmazkodik a falusi körülményekhez és szeret az udvarban lenni. Meleg volt, így a házban szinte mindig a járólapon feküdt és nem a pokrócán. Még azt is figyeltem, hogy hogyan iszik, ez is más volt, mint az eddigi kutyáimnál, de érdekes. Több éjszakán át gyakran felkelt és én kimentem vele. Gondoltam az új helyzet miatt van ez és a kiképzője is hiányozhat neki. Eszembe jutott, mikor Zsófi kicsi volt és vele éjszakáztam így. Az utolsó éjszakákat már végig aludta és ezt jó jelnek vettem. Keddi nap jött a házba és nekem csütörtökön dolgoznom kellett, így anyuék vigyáztak rá. Mindenki meghatódott, mert mikor haza értem, Reena szinte a nyakamba ugrott örömében és kedves hangokat adott ki. Apu sírt, pedig ő egy szabályokhoz ragaszkodó, kemény ember. Ettől fogva egyre többet követett, mindenhová jött utánam és nézett, ami jól esett. Igyekeztem sokat simogatni és játszani vele, bár nehéz volt megtalálni a helyes egyensúlyt, mert Zsófinak is új volt a helyzet. Igyekeztem őt mindenbe bevonni és minden videót együtt néztünk meg, de nagyon ragaszkodó kislány és még kicsi. Azt szerettem volna, ha neki is pozitív benyomása lesz, mert elő kellett készíteni a helyzet későbbi elfogadását. Bolyhos még csak 7 hónapos volt, de fiatal legény kutya. Nem volt igazán kapcsolata más kutyákkal, de Reena lett a szerelme és folyton rá mászott. Kicsit aggódtam, mikor egyedül voltam velük az udvaron, hogy valami baleset lesz, és én nem látom, mivel Reena még nem volt ivartalanítva. A végére játékba lendültek és anyu szerint is jó volt nézni őket, ahogy boldogan futkostak.

A kiképzővel rendszeresen beszélhettem a felmerülő kérdéseimről és egyik alkalommal mondta, hogy a tervezetthez képest korábban jönnek érte. Magam sem értettem, de szomorú lettem. Mikor megérkezett a mikrobusz, csalódottan vettem tudomásul, hogy Reena nagyon örült az érte jövő ismerős személynek. Persze tudtam, hogy ez nem jogos, hisz mit várhattam ennyi idő után, de akkoris rosszul esett. Míg kint beszélgettek, én bevittem Reenát és elbúcsúztam tőle. Egyszer csak úgy zokogtam, mint egy gyerek és azt gondoltam, nem fog emlékezni rám két hónap múlva. Mintha valami megszakadt volna bennem és többé semmi nem lenne ugyanolyan, mint korábban. A többiek előtt nem akartam kimutatni az érzéseimet, mert talán nem értik. Soha nem szerettem, amikor valaminek vége szakadt, vagy ha nem tudtam valamiről, hogy hogyan lesz tovább.
Szeretek irányítani, tervezni és a kapott feladatot pontosan teljesíteni a törvények szerint. A változásokat nehezen viselem, mély barátságokat lassan és nehezen kötök. Kettős érzések voltak bennem a helyzettel kapcsolatban is és nem volt olyan, akivel mindent megoszthattam volna. Sokszor hiányzik, hogy nincs olyan, a korosztályomból való személy akivel beszélgethetnék. Szüleim idősek és teljesen más nevelésben részesültek, Zsófi pedig kicsi még. Tudtam, hogy annak ellenére, hogy anyu a várthoz képest sokkal jobban fogadta ezt a témát, aggodalmai is vannak. Ugyanakkor kellemesen csalódtam is anyuban, mert talán soha nem fogadott még semmit ilyen pozitívan az életemmel kapcsolatban. A benti kutyatartás folyománya a szőr hullása és a gyakori takarítás. A család allergiája miatt ez fő szempont kell, hogy legyen. Aggódtam azért, hogy ezt vakon, hogy lehet a legjobban megoldani. Persze sokakról tudtam, hogy profin kezelik ezt, de magamat ismerve volt min aggódniés mégis csak az én kutyám lesz, nem szabad, hogy másnak teher legyen. Pozitív dolog viszont, hogy anyu szinte dicsekedett mindenkinek arról, hogy kellemesen csalódott. Azt gondolta, a kutya szagot nem fogja tudni elviselni és örült, hogy szinte nem is érzi. Tudtam, hogy a fő dolog az ő motiváltságában az, hogy félt engem és talán így segítőre lelhetek. Ettől mindig meghatódtam. Apukám igyekszik tárgyilagosan látni a dolgokat. Látta azt is, hogy Zsófi nem mindig fog jól viszonyulni a helyzethez. Apu szerint túl kicsi és túl anyás ő még és korai neki ez. Én is tartottam tőle, hogy nem fogok tudni annyit foglalkozni vele, mint korábban és ezt nehezményezni fogja. Az újdonság ereje meg fog szűnni és akkor tudom majd ezt kezelni? Vita során tudok e higgadt maradni! Mégis csak Ő az én kicsikém és neki kell első helyen lenni a szívemben és a tetteimben is. Mint korábban írtam, szeretem a kihívásokat és a korlátaimat keresem, ezért ez a feladat ebből a szempontból pont nekem való. Reena érdekes személyiségű kutya lehet és a titokzatossága vonzó. Vajon képes leszek a megismerésére és jó gazdája tudok lenni? A vezető munkájával kapcsolatban soha nem fordult meg a fejemben semmi negatív dolog, viszont az úgymond egyszerű itthoni kutya lét, ami viszont mindennek az alapja már gondolkodóba ejtett, hiszen Ő már egy felnőtt kutya.

Alapvetően jó volt ez az egy hét, de most aztán lesz min gondolkodni akár hónapokig is. Persze tudom, hogy felesleges ez az aggódás és semmit nem tudok valójában erről az életformáról, mégis jól esett vergődni érzéseim között.

Hamarosan folytatom…