Nem látszik számottevő javulás a magyarok egészségi állapotában: a legújabb statisztikák szerint továbbra is Európa végén kullogunk többek között a daganatos és érrendszeri megbetegedésekben, miközben a cukorbetegség is egyre inkább népbetegségnek számít.
Ez utóbbiak szövődményeként aggasztó méreteket ölt a látássérültek száma is, amelyre vonatkozóan a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának kutatócsoportja tette közzé a 2016-ban általuk végzett országos felmérés eredményeit. Eszerint hazánkban közel 33 ezren vakok, és több mint 218 ezer ötven évnél idősebb látássérült él. A kutatók szerint ez a szám jóval magasabb, mint amennyit a korábbi felmérések mutattak. Somogyra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre pontos adatok, azonban Dányádiné Molnár Cecília, a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének elnöke szerint mintegy ezerötszáz lehet a látássérültek száma.
– Jelenleg négyszáznyolcvan regisztrált tagunk van, és sajnos nagyon sokan nem tudnak a létezésünkről, pedig rendkívül széleskörűek a szolgáltatásaink – hangsúlyozta az elnök. Arról is beszélt, hogy amíg a közvetlen gyógyító tevékenységet az orvos végzi, az elemi rehabilitáció (önálló életre való felkészítés) a Ki- Látás Közhasznú Alapítvány feladata, addig az egyesület azoknak nyújt segítséget, akik egész életükben gondozásra szorulnak.
– Kaposváron kívül négy városban, Siófokon, Nagyatádon Marcaliban és Barcson működik kistérségi csoportunk, amelyek várják a városokban és környékükön élő rászorulókat- hívta fel a figyelmet. És hogy miben tudnak segíteni? – Küldetésünknek tartjuk, hogy a térség látássérültjeit közösségként összefogjuk, elősegítve az önállóságukat és a társadalomba való visszailleszkedésüket. Emellett többek között anyagi- és természetbeni segítséget is nyújtunk a rászorultság függvényében, valamint szabadidős programokat is szervezünk számukra. Ezzel együtt törekszünk a biztonságérzetük növelésére és hogy elhiggyék: ők is fontosak és szükség van rájuk – húzta alá Dányádiné.
Személyre szabják a megoldást, tanácsokat adnak a betegeknek
Az irodákkal kapcsolatban Dányádiné Molnár Cecília elmondta, hogy azok kiemelt feladata a segítő információk összegyűjtése és továbbadása, az ügyfélfogadás során pedig személyes, egyénre szabott megoldást kínálnak a hozzájuk fordulóknak. Az egyesület tagjai rengeteg feladatot vállalnak a megelőzés érdekében is: szemléletformáló foglalkozásokat tartanak minden korcsoport számára, így az idősekkel is igyekeznek elfogadtatni az állapotukat, különösen azt hangsúlyozva: egészséges életmóddal, megfelelő táplálkozással és rendszeres mozgással, valamint a káros szenvedélyek csökkentésével ők is sokat tehetnek a látásuk megóvásáért. Mindezek mellett pedig mindig hangsúlyozzák: a rendszeres szűrésekkel a kóros elváltozások korábban felismerhetők, ami nagyban megnöveli az esélyt a teljes gyógyulásra.
Varga László / Sonline@Sonline.hu