Golden retriever, sötét szoba, fehér cápa
Hogy mi a közös bennük? És mi kell egy jó csapat építéshez, közösség fejlesztéshez, kiránduláshoz? Íme, egy recept. Ezt valójában csak az a hatvan kedvezményezett, idős látássérült és a velük együtt utazó, Zichy Mihály Iparművészeti, Ruhaipari Szakképző Iskola és Kollégiumban tanuló diákok és az őket kísérő Bánné Varga Valéria igazgató helyettes tapasztalhatta meg ez év április 9.-én, szombaton.
A Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott „Családbarát Ország 2015” című pályázatának útján nyert lehetőséggel élve hirdette meg a budapesti egész napos kirándulását. A nagy érdeklődésre való tekintettel két autóbuszt indítottunk.
A vakvezető kutyakiképző iskola hétvégén zárva tart, de az egyesület szervezésének és az iskola szíveslátásának köszönhetően,Schiff Mónika vezető fogadott bennünket. Elmondta: rajta kívül még három kiképző segíti munkáját. A 1,5 ha-os csepeli területen 1976-ban kezdték el a vakvezetőkutya kiképzést, majd 1978 óta azMVGYOSZ kezelésében van az intézmény. A kezdetektől számítva kb. 600 kutya került ki az iskolából. Manapság évente megközelítőleg 12 vakvezető kutya kerül az őt megillető helyre, szerető gazdájához kölcsönbe, de még így is 70-en lehetnek várólistán. Labrador és Golden retriever tenyészpároktól nyernek almokat. A kutyák hozzávetőleg 10 évig dolgoznak együtt gazdájukkal és részt vesznek az iskola utógondozási programjában. Egy vakvezetővé kiképzett kutya betanítása, a kiképzők áldozatos munkáján kívül, elérheti a 2 millió Ft-ot is. A vakvezető kutyák bemutatását nagy érdeklődés kísérte, majd megtekintettük a kiképzésre várókat, ketreceikben. A program végén finom teára invitáltak és még egy színes, kutya fotókkal illusztrált naptárt is kaptunk ajándékba.
Hétköznapi hangok, ismerős tapintások, megszokott ízek, finom illatok fogadtak bennünket a Láthatatlan Valóság kiállítás erre a célra kialakított helyiségeiben a Millenáris Parkban. Érzékszerveink diadalát élhettük meg a sötétség birodalmában. Kellő látás és önbizalom híján azonban a teljesen vak kísérőkre hagyatkozva haladtunk konyhától a szobáig, majd ki a természetbe, ahol tapintás útján felismert hétköznapi dolgokba ütköztünk, botlottunk. Itt a látással rendelkező látogatók megtapasztalhatták, hogy milyen fény nélkül tanulni, dolgozni és egyáltalán élni, hiszen tudvalevő: környezetünkből kapott információk 80-90%-át látásunk alapján szerezzük meg. Sötétszobás kalandozásunkat tekinthettük egyfajta célzásnak, közvetítésnek, melynek során ráébredtünk arra, hogy nagyobb odafigyeléssel, viseltessünk embertársaink iránt, mert még van mit elsajátítanunk, tanulnunk tőlük.
A jól sikerült nap utolsó állomásán, fakultatív program keretében a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban jártunk. A Tropicariumban, a cápás állatkertnek is nevezett, csodálatos természeti környezetben gyönyörködhettünk Földünk egzotikus vízi állatvilágában. Az érdeklődők színes és érdekes halfajok ezreit ismerhették meg, és fotózhatták a fejük fölött méltóságteljesen elúszó cápákat. Negyed óránkét, viharos trópusi eső áztatta a krokodilos tavat. A kijáratnál pedig a felállított rája simogató csak fokozta az élményt.
Hazafelé utazva érzelmek és élmények kavarogtak bennünk, melynek megbeszélésére kevés volt a buszon eltöltött idő.
Kaposvár, 2016. április 15.
József Tibor