Az MVGYOSZ rendezvényei

Reménykeltő szavak, biztató eredmények – dr. Roska Botond tartott előadást a látásvisszaállító génterápiáról

Roska  professzor huszonöt év után most először tartott tudományos előadást  anyanyelvén. Megnyerő és közérthető stílusa hamar elvarázsolta a  hallgatóságot.

A  professzor nem ígért csodás gyógyulást és mindenre ható gyógymódot,  hanem tárgyilagosan mutatta be a genetikai és neurobiológiai kutatások  legfrissebb eredményeit, amelyek lehetővé teszik a szem ideghártyáját  alkotó sejtek fényérzékenységének visszaállítását.

Roska  Botond és kutatócsoportja feltérképezte, hogyan nyerik ki a vizuális  információt a környezetből a látórendszer különféle sejtjei. Vizsgálati  eredményeik alapján kidolgoztak egy olyan génterápiát, amely  visszaállíthatja azok látását, akik genetikai rendellenesség miatt  lettek látássérültek.

A  svájci kutatócsoport által kifejlesztett terápia lényege, hogy a sérült  szemideghártya, retina megfelelő sejtjeinek működésébe való  beavatkozással képesek eljuttatni a vizuális információt a betegek  központi idegrendszerébe.

A  laboratórium kifejlesztett egy olyan számítógéppel tervezett  szintetikus vírust, amely be tud jutni az összes retinasejtbe. Ezek az  ún. vektorvírusok génterápiás hatóanyagokat tudnak szállítani, melyek  kizárólag abban a sejttípusban fejtik ki hatásukat, amelyek a  látásromlásért felelősek.

TOVÁBB A CIKKRE

 

Karácsonyi Vásár

A  Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének munkatársai  szeretettel hívnak minden kedves érdeklődőt a szövetség karácsonyi  vásárára, ahol a sokszínű árukínálat mellett dallamos meglepetésekkel  kedveskednek minden látogatónak.

A  termékek között megtalálhatóak lesznek különböző anyagokból készített  ékszerek, dísztárgyak, karácsonyfadíszek, kisebb és nagyobb kerámiák,  gyertyák, illatpárnák, szőttesek, plüssfigurák, édességek, nyalánkságok,  ajándékcsomagok.

A vásár ideje: 2019. december 12. 12:00-18:00

Helyszíne: MVGYOSZ székház Hermina terem (1146 Budapest, Hermina út 47.)

TOVÁBB A RÉSZLETEKRE

 

Az MVGYOSZ hírei

Költözés miatt szünetelnek a szolgáltatások

Ezúton  tájékoztatunk minden érintettet, hogy az MVGYOSZ Budapest, Hermina út  47. alatti székházának felújítása 2020-ban megkezdődik.

A felújítás idejére a székházban zajló összes tevékenységet egy ideiglenes telephelyen, a Budapest, Thököly út 105. szám alatt folytatja a szövetség.

A költözés 2019 december második felében és 2020 januárjában zajlik majd.

Ezért  az MVGYOSZ székházában elérhető szolgáltatásk 2019. december 12-ig  vehetők igénybe. Braille- és hangoskönyvet kölcsönözni, segédeszközt  vásárolni, okostelefon használatot tanulni, jogi ügyekben segítséget  kérni, stb. terv szerint 2020. február első hetében lehet majd ismét.

Angyal Gábor

szakmai vezető

 

Mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga a felsőfokú felvételire jelentkezőknek

A  261/2019. (XI. 14.) kormányrendelet által beiktatott rendelkezéseknek  köszönhetően az alapképzésre, osztatlan képzésre történő felvételhez  mégsem lesz szükséges a legalább B2 szintű, általános nyelvi, komplex  nyelvvizsga vagy az azzal egyenértékű okirat megléte, továbbá nem  változik az emelt szintű érettségi vizsgáért és a középfokú (B2 szintű)  nyelvvizsgáért járó többletpontok száma sem.

TOVÁBB A HÍRRE

 

  1. évi munkaszüneti napok és áthelyezett munkanapok

Jövőre csupán két munkanap-áthelyezéssel kell tervezniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak. Az  első hosszú hétvége 2020-ban a húsvéti időszakra esik majd, összesen  hat hosszú hétvégével és két szombatra áthelyezett munkanappal lehet  tervezni jövőre. Négynapos és háromnapos hétvégéből is három-három lesz  majd 2020-ban, és két szombatra áthelyezett munkanappal kell majd  számolni az augusztus 20-i, illetve a karácsonyi ünnepi 4 napra nyúló  hétvége kapcsán.

TOVÁBB A HÍRRE

 

“Mostan színes tintákról álmodom” – Endes-Ábrahám Ákossal,

a III. Nemzeti VERSeny tízéves különdíjasával beszélgettünk

Endes-Ábrahám Ákos tízéves, Csíkszeredán él, harmadik osztályos tanuló.

A  látássérült kisfiú idén novemberben már másodszor állt a budapesti  Nemzeti Színház színpadán a Nemzeti VERSeny döntőseként. A tavalyi ezüst  minősítés és elismerő oklevél után idén meg sem állt az arany  minősítésig és a korosztálya legjobbjaként neki odaítélt különdíjig.

Ákos  versvideói elvarázsolják a hallgatót, de gyönyörű magyar beszéde és  csodálatos versmondása engem élőben, Székelyudvarhelyen bűvölt el  igazán.

A  III. Nemzeti VERSeny döntője után egy héttel vele és édesanyjával,  Ibolyával beszélgettem versekről, gyakorlásról, célokról és tervekről,  az integrált oktatásról és családjuk mindennapjairól.

TOVÁBB A TELJES INTERJÚRA

 

Az MVGYOSZ szolgáltatásai

444-en értékelték a Távszemet

Köszönjük  mindazoknak, akik kitöltötték a Távszem szolgáltatás értékelő  kérdőívét, hogy időt és energiát szántak véleményük és tapasztalataik  megosztására!

A  Távszem szolgáltatást értékelő kérdőívet a november 17-ei határidőig  pontosan 444 felhasználó töltötte ki, visszajelzést adva az applikáció  és a szolgáltatás működéséről, illetve az operátorok és a mentorok  munkájáról.

A  beérkezett válaszok feldolgozása hamarosan megkezdődik, így reményeink  szerint decemberben már minden érdeklődővel megoszthatjuk a felmérés  eredményeit.

Addig  is folytatjuk az országjárást: a jövő héten Tatabányán, Szolnokon,  Nagykanizsán és Kecskeméten találkozhatnak a Távszem csapatának  tagjaival.

a Távszem projekt csapata

 

Hol tart a 322 darab iPhone beszerzése?

Az  MVGYOSZ Távszem projektje keretében a 322 darab iPhone 7 közbeszerzési  eljárását az illetékes minisztérium főosztálya jóváhagyta.

  1. november 19-én megküldték számunkra a jóváhagyó tanúsítványt, vagyis  engedélyezték, hogy a nyertes céggel 11 nap múlva szerződést kössünk.

Ez  az időpont november 30-ára, szombatra esik, ezért a szerződéskötésre a  lehető legkorábbi időpontban, december 2-án, hétfőn fog sor kerülni.

Előreláthatólag azon a héten már át is tudjuk adni a tagegyesületeknek a készülékeket.

TOVÁBB A HÍRRE

 

Okosmorzsák

Szöveg kijelölése a rotor segítségével

Tudta ön, hogy a rotor segítségével szöveget is ki lehet jelölni?

iPhone  készüléken a VoiceOver rotor segítségével lehetőség van bármilyen  szöveg kijelölésére. A beállítások/kisegítő lehetőségek/VoiceOver/rotor  menüpont alatt adja hozzá a szövegkijelölés lehetőséget a rotorhoz.

Régebbi iOS rendszeren a kisegítő lehetőségek menüpont a Beállítások/általános menüpont alatt volt megtalálható.

Ezután,  ha szöveget szeretne kijelölni, akkor a kijelölni kívánt szöveget  megkeresve a rotort állítsa a szövegkijelölés értékre, majd egyujjas  felfelé vagy lefelé legyintéssel állítsa be a szövegkijelölés egységét,  mint pl. karakterek, szavak stb.. Ha most jobbra legyint egy ujjával, a  szövegkijelölést a szöveg vége felé haladva növelheti, balra  legyintéssel pedig csökkentheti.

Ha  elkészült a kijelöléssel, a rotoron a szerkesztés alatt megtalálja a  másolás parancsot. Erre duplán koppintva a szöveg a vágólapra kerül,  ahonnan már bárhova beilleszthető ugyancsak a szerkesztés rotorértéket  választva.

Berkó Norbert

 

Tanuljon nálunk angolul

Az MVGYOSZ és a Fény Alapítvány kezdő és haladó angol nyelvtanfolyama csoportjaihoz ismét lehet csatlakozni.

A szervezők várják mindazon látássérült személyek jelentkezését, akik hosszabb távon és kitartóan szándékoznak angolt tanulni.

A  tanfolyam helyszínét az MVGYOSZ biztosítja, heti egy alkalommal, két  tanóra erejéig. Az órák időpontjáról érdeklődni és jelentkezni a kriszta@vakrep.hu e-mail címen, vagy a +36(20)996-8466 telefonszámon lehet, Máj Krisztánál.

A tanfolyam költsége fejenként, havonta 8000 Ft, melyből 4000 Ft-ot a Fény Alapítvány a résztvevőktől átvállal.

Angyal Gábor

szakmai vezető

 

Az MVGYOSZ segédeszközboltjának hírei

Az MVGYOSZ segédeszközboltja

  1. november 25. és december 2. között zárva tart.

Szíves megértésüket köszönjük!

Koczkásné Tóth Csilla

szolgáltatási centrum vezető

 

Új könyvek az online hangoskönyvtárban

Az MVGYOSZ hangoskönyvtára alkalmazás fejlesztése folyamatban van.

Az  új verzióban már lehetőség lesz kiválasztani a legutóbb feltöltött  könyvek listáját. Addig is úgy gondoltuk, és a beérkező kérések is ezt  erősítették, hogy a hírlevélben rendszeresen közzé tesszük azon műveket,  amelyeket feltöltöttünk az online hangoskönyvtárba. A listában újonnan  felolvasott könyveket és a régi állomány műveit is megtalálják.

TOVÁBB A HANGOSKÖNYV LISTÁRA

 

A hangomat adom – beszélgetés Kelemen Erzsébettel

„- Milyen témában olvas szívesen?

–  Inkább talán műfajt mondanék először: regényeket és verseket. A  regények közül az utóbbi években nagyon szeretem Grecsó Krisztián  írásait. Süt belőlük az alázat, a szellem nagysága, az ember szeretete.  Az élet megélésére mutat példákat, gyönyörű szavakat, képeket használva.  Azokat a regényeket szeretem, amelyekben az ember a környezetének a  hatása alatt hajlik vagy épp ellenáll. De mindenképp változik,  formálódik.”

TOVÁBB AZ INTERJÚRA

 

Heti könyvajánlók

Önéletrajz és novellagyűjtemény a Bodor Tibor Hangoskönyvtárban

Kelemen Erzsébet felolvasásában ajánljuk:

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

A  Harminc év napsütés – az író első tárcanovella-gyűjteménye – olyan,  mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk közötti  kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt  kiismerhetetlen történetei.

„Az első verseskötetem, a Vízjelek a honvágyról, átütő siker volt, legalább nyolc példány elkelt

TOVÁBB AZ AJÁNLÓRA

 

Gyermek- és ifjúsági irodalom a Louis Braille Könyvtárban

Stenszky Cecília: Mimi és Antony

Avagy  történet egy lányról, aki a neve eredetét, és egy fiúról, aki az  édesanyját keresi „Mimóza az erdőben élt. Nem virág volt, kislány, aki  alig volt idősebb egy tizenkét éves gyermeknél. Egy kunyhóban lakott, de  nem egyedül ám! Vele élt Nagyanyja ,aki egyedül nevelte föl a kislányt.  Mimi nagyon kíváncsi jószág volt. Mindenbe beleütötte az orrát, és  ebből sok kellemetlensége származott. Mimi nem járt iskolába, az erdő  ölén nevelkedett, s megtanulta mindazt, amit egy indiánnak tudni kell,  noha fehér volt. Tudott célba lőni, meg tudta állapítani, melyik jó,  melyik rossz, melyik ehető és melyik mérgező növény. Tüzet is tudott  rakni esőben, szélben, hóban, sőt, védekezni is tudott a vadállatok  ellen. (Ne is említsem, hogy úgy mászott a fára, mint a mókus.) Hanem,  nem lehet minden tökéletes. Mimi például azt sem tudta, mennyi a  kétszerkettő, az ó betűt sem tudta, semmilyen nyelven nem tudott  beszélni, kivéve persze a sajátját.”

TOVÁBB A KÖNYVAJÁNLÓRA

 

 

Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!

 

A hírlevelet szerkesztette:

Sztakó Krisztina, Sebesi Éva, Szabó Gergely