A Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete immáron harmadik alkalommal rendezett összejövetelt, a patcai Katica-tanyán, látássérült tagjaik és kísérőik részére.

“A pandémia miatt sokáig nem tudtak összejönni, de szombaton 100 látássérültet, illetve kísérőiket látták vendégül a patcai Katica tanyán a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesület szervezésében.
Az egészségmegőrzéshez és az egészségtudatos élethez kapcsolódó programhoz a Virágzó Kaposvár pályázat biztosított forrást. Kisgyermekes, látássérült családok is érkeztek a rendezvényre. A mentális és a testi egészségről beszélgettek, hallhattunk előadásokat, illetve gyógytornász tartott közös foglalkozást a résztvevőknek. Harmadik alkalommal rendeztek hasonló összejövetelt itt, ezért a helyszínt már ismerték a látássérültek, ennek megfelelően jól feltalálták magukat ebben a környezetben. A családi összetartást és a sorstársi közösséget építették a rendezvénnyel.
– Fontos az együttlét, mert jó példát kaphatunk arra, hogy fogyatékkal élőként ki kell mozdulni a védett, de zárt környezetből, és ki kell próbálni magunkat, élményeket szerezni – hangsúlyozta Dányádiné Molnár Cecília, az egyesület elnöke. – Ez jó lehetőség arra, hogy motiváljuk a bezárkózó, fogyatékos csoportokat, hogy törődjenek magukkal, mozogjanak, nyissanak a világ felé, mert ez az alapja annak, hogy a mentális egészségüket is rendben tartsák.
Az egyesületnek mintegy 400 fős a tagsága, de háromezerre tehető a látássérültek száma Somogyban. Ők mind súlyos látásvesztést szenvedtek, 33 százalék alatt működik csak a szemük. Számukra az egyesület szabadidős, kulturális programokat szervez, illetve rehabilitációs segítséget nyújt. Segédeszközök beszerzését is támogatják. A látássérültek ma már digitális segédeszközökhöz juthatnak, ez nagyon sokat jelent az érintetteknek.”

J

Léleksimogató találkozó Patcán

SONLINE.HU