A balatonboglári üdülő bekerülaz Erzsébet- programba

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy az MVGYOSZ és a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány között folytatott tárgyalásoknak köszönhetően az MVGYOSZ balatonboglári üdülője ismét felkerül az Erzsébet- program üdülési pályázat keretében igénybe vehető szálláshelyek közé.
A foglalásra később lesz lehetőség.

A pályázat leadási határideje: 2013. március 20.

A balatonboglári üdülőt elsősorban a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének tagjai, valamint családtagjaik használják.

Balatonboglár lankás, dombos vidéken fekszik a Balaton déli partján, ahol a tó vize sekély, könnyen melegszik. A város az elsők között oldotta a beton partvédőket fövenyes partszakasszal, és állította vissza két strandján a természetes állapotokat, hogy így biztosítson gondtalan és balesetmentes strandolást a pihenésre vágyóknak. Balatonboglár nemcsak változatos rendezvényekkel, koncertekkel és egyéb programokkal várja a turistákat. A Szőlő és a Bor Nemzetközi Városában több borúti állomáson kóstolhatóak meg a vidéket jellemző borok.

 

ÜDÜLŐHÁZ:

Az üdülő közvetlenül a Balaton partján, nyugodt és kellemes környezetben található. Két épületből áll, az egyik – ahol a közös ebédlő is van – két szobával, a másik lakóépület tizenkilenc szobával rendelkezik. A szobák feléhez kis terasz tartozik. Az épületekben a zuhanyzó és a WC közös.

 

Szolgáltatások:

– büfé

– tévészoba

– vak ping-pong

– lengőteke

– vízibicikli-kölcsönzés

 

Települések a közelben:

Balatonlelle

Fonyód