Állami támogatást vehetnek igénybe a súlyosan mozgáskorlátozottak és az egyéb fogyatékkal élők.

Autóhoz juthatnak a fogyatékossággal élők
Nem csupán a fogyatékkal élők, hanem hozzátartozóik életét is segíti a gépjárműszerzési támogatás, amelyre alanyi jogon körülbelül 450 ezren jogosultak, a lehetőséggel azonban mostanáig csupán 1050-en éltek. A 2011-ben átalakult rendszerben ötévesnél fiatalabb használt autó, valamint három- vagy négykerekű segédmotor-kerékpár vagy gépi meghajtású kerekes szék vásárlásához 600 ezer forint állami támogatást kaphatnak az érintettek. Új autó – immár háromféle Suzuki – beszerzésében ennél is magasabb összeggel, 900 ezer forinttal segít az állam, amelyhez a Széchenyi Kereskedelmi Bankon keresztül juthatnak hozzá az igénylők.

Új vagy használt?

A szerződők többsége új autót vásárol, 60 százalékuk választotta a Swiftet, az SX 4-et vagy a programban január elsejétől elérhető SX4 S-Crosst. Tóth Tamás, a Széchenyi Lízing Zrt. vezérigazgatója szerint azért is érdemes gyári állapotú kocsi beszerzésébe fektetni, mert a piac jelenleg nem tudja kielégíteni a használtautó-igényeket.

– A 900 ezres állami támogatás mellett a Suzuki flottakedvezményt biztosít, így a listaárhoz képest mintegy 50%-os kedvezménnyel juthatnak hozzá új autójukhoz a jogosultak – mondta Tóth Tamás. A vezérigazgató szerint a kocsik a hozzátartozók életét legalább annyira megkönnyítik, mint az alanyi jogosultakét. Az igényelt járművek 99%-a nincs speciálisan átalakítva.

Ügyintézés és kölcsönszerződés

http://www.metropol.hu/themes/2012/images/quote.gif); text-align: right; text-indent: 30px; width: 180px; float: right; border-top-width: 2px; border-top-style: solid; border-top-color: rgb(242, 64, 41); border-right-width: 2px; border-right-style: solid; border-right-color: rgb(242, 64, 41); background-position: 0% 0%; background-repeat: no-repeat no-repeat;”>1,5 milliárd forintot szán az állam évente gépjárműszerzési támogatásra. A program lebonyolítására a Széchenyi Kereskedelmi Bank, a Magyar Suzuki Zrt. és a Signal Biztosító Zrt. konzorciuma 2019-ig szóló megállapodást kötött az EMMI-vel.

A programban kedvezményesen autóhoz jutni csak kölcsönszerződés megkötésével lehet, az új járművet igénylők pedig, pénztárcájukhoz mérten, különböző konstrukciók közül választhatnak. – A hitelezési jogviszony a finanszírozó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előírása, így válik ellenőrizhetővé, hogy a megvásárolt járművet valóban a jogosult vagy annak hozzátartozói használják-e – magyarázta Tóth Tamás.

Aki élni szeretne a lehetőséggel, az március 31-ig, illetve április 1-je és szeptember 30-a között jelentkezhet a területileg illetékes szociális és gyámhivatalban.

– Az egészségi átvilágítás és a bírálat egy hónap alatt lezajlik. Ezután 15 napon belül felvesszük a kapcsolatot az igénylővel, aki a hitelszerződés megkötésétől számított legfeljebb 45 nap múlva átveheti az új kocsiját a tíz értékesítési pont valamelyikén – mondta a vezérigazgató.

Kivételek is vannak

Sok fogyatékkal élőnek komoly segítséget jelent az új autó, a mozgássérültek egy részének azonban nem felelnek meg a nagyobb állami támogatással megvásárolható típusok.

– A programban újonnan csak ötajtós Suzukikhoz lehet hozzájutni, ezekbe azonban nehezebb beszállni, mint a háromajtós változatokba. Továbbá a három típus közül kettőben nem, vagy csak nagyon nehezen lehet elhelyezni kerekes széket – mondta a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke.

Hegedűs Lajos szerint, bár a rendszer a jó irányba változott, fontos lenne, hogy a kivételeket is kezelni tudja. – Évente 15-20 embernek, családnak lenne szüksége más típusú járműre, jó lenne, ha nekik is megadnák a lehetőséget arra, hogy a magasabb támogatással a szükségleteiknek megfelelő új autót vásárolhassanak – fűzte hozzá az elnök.

Lehetőséghez jutnak

A támogatást igényelhetik azok a felnőtt és kiskorú fogyatékos személyek, akik súlyosan mozgáskorlátozottak, utisták, értelmi fogyatékosok, halláskárosultak, látássérültek, súlyos szív- és érrendszeri etegségekben szenvednek, állapotukból eredően özlekedésükben súlyos mértékben akadályozottak.

Forrás:
http://rehabportal.hu/