Bemutatkozás
– Hol születtél?
Kaposváron születtem, de a gyermekkorom Zamárdiról, a Balatonról szólt. Nagyon mélyen kötődöm ehhez a helyszínhez, a kaposvári születés csak kórházi esemény volt.
– Hol élsz, mivel foglalkoztál és most mivel foglalkozol?
Ötévnyi szegedi kitérő után Kaposváron horgonyoztam le, már 35 éve. Csak lassan szerettem meg a várost, de most már igazán itthon vagyok, és nagyon szép, élhető, nekem való lakóhelynek érzem. Középiskolai tanár voltam egy szakközépiskolában 29 évig. Biológiát és kémiát tanítottam, osztályfőnök és kollégiumi nevelőként, érettségiztető tanárként is dolgoztam. A látásom romlása miatt pályamódosításra kényszerültem, és így 11 éve vezetem Egyesületünket.
– A látássérültségemről:
Egy romló tendenciájú szembetegségem van, amivel megtanultam együtt élni, volt rá időm. Már az általános iskola első osztályában sem láttam a táblát, ott tűnt fel, hogy valami nincs rendben. Így lavíroztam végig az iskoláimat, és a 29 éves tanári pályámat. Azt hiszem, a látássérültek túlélési technikáiból doktorálhatnék.
– Családod bemutatása. ( Csak nagyon röviden: férjezett-neve, nős-neve, és gyermekek kora, neve)
Két felnőtt fiam van. Bese ősszel 30 éves lesz, orvosként dolgozik Pécsett. Bulcsú pontosan két évvel fiatalabb, Budapesten él, gépészmérnök. Mindenben önállóak, ügyesen boldogulnak. Elengedtem már a kezüket, de öröm minden találkozás.
– Tagja vagy-e egy másik egyesületnek, csapatnak, zenekarnak?
A Ki-Látás Alapítvány „csapatának” vagyok a tagja 2007-óta. Látássérültek rehabilitációjával foglalkozunk a régióban. Remek emberekkel ismerkedtem meg itt, de ez mégiscsak munka. Kimaradt az életemből egy olyan közösség, amelyik valamilyen szabadidős tevékenységhez kötődik. Mostanában többször elgondolkodom ezen, de talán ez már késő.
13+1 kérdés
1. Mi a legkedvesebb gyermekkori emléked?
Ezer emlék tűnik eszembe mindegyik helyszíne Zamárdi. Eszembe jut a giccses kép a Balatonról, amint úszom gyerekként a lemenő napban az „arany hidat „követve, három ezer tempót kitűzve célul. Vagy a biciklizés édesapámmal a Tihanyi félsziget körül. De sokszor gondolok a vas gyűjtés izzadságos nagy közös cipekedéseire, a kék papírba csomagolt két szem kockacukorra, amit az iskolából szünetben kiszaladva vettünk, mint ritka finomságot. Beugrik a kertmozi, amit a mellette lévő telekről néztünk, az összes ismerőssel együtt a nyári estéken. És folytathatnám még sokáig, de úgysem tudnék választani.
2. Mi az, amit az életben a saját károdon tanultál meg?
Biztosan sok ilyen van, de kettő nevezetes nekem. A „mindenki magából indul ki” közhelynek tűnő nagy igazságot a negyvenes éveim végén tanultam meg. Kissé későn ugyan, de sok keserűség után most már megkönnyíti az emberek elfogadását.
A másik arról a Pokolba vezető útról szól, ami jó szándékkal van kikövezve. Ennek az értelme is későn jutott el hozzám, de most már tudatosabbá, higgadtabbá teszi a segítségnyújtásomat. Bizony, estem túlzásokba, amíg nem tanultam ebből a mondásból.
3. Mi az, amit sosem kérdeztél meg a szüleidtől, pedig meg kellett volna?
Édesapám 35, édesanyám 20 éve nem él. Amikor meghaltak, én még nagyon fiatal voltam ahhoz, hogy érdekeljen a múltjuk pedig történelmi korokat éltek meg. Ma már az életük minden mozzanata érdekelne, érték lenne nekem, de nagyon elkéstem.
4. Mire sajnálod legjobban az időt?
A közlekedéssel kapcsolatos várakozásra. 40 éve tömegközlekedéssel járok dolgozni, rengeteg időt eltöltöttem buszra várva, buszban zötyögve. Igyekszem is ezt az időt a legrövidebbre szabni, vagy hangos könyvvel kitölteni.
5. Kitől kellene bocsánatot kérned, és miért?
Ezek sorában Édesanyám áll legelöl. Nem álltam mellette a nehézségeiben úgy, ahogy a mostani értékrendem diktálná. Mindig igyekezett mentesíteni a gondjaitól, testi nehézségeitől, és fiatalon nem is foglalkoztam ezekkel eléggé, keveset segítettem neki.
6. Neked mitől megy fel a pumpa?
Azt remélem, hogy velem ez nem gyakran történik meg. Ha mégis, akkor vagy a túlzott bürokráciával, vagy az emberi rosszindulattal, rosszhiszeműséggel találkozom. Az utóbbiak még mindig eléggé megviselnek.
7. Hogy néz ki egy tökéletes napod?
Örülök, ha egy napban van néhány tökéletes pillanat, de azért elképzelem, hogy egy tökéletes naphoz milyen kellékek szükségesek. Napsütés, langyos meleg, májusi virágokkal és illatokkal. Jó időben felkelni, feladat, munka, amivel meg tudok birkózni. Jókedvű társaság, lehetőleg a családommal. Valami jó program, kis kaland, felfedezés. A természet közelsége fontos. Aztán egy jó film, és lefekvés időben.
8. Ha földet örökölnél, mit tennél vele?
Az első gondolatom az, hogy gyorsan eladnám, és lakáshoz segíteném a fiaimat. Persze, ha sok lenne ez a föld, akkor tovább gondolkodnék befektetésben és kisebb jótékonyságban.
9. Hol etted életedben a legjobbat és mi volt az?
Én sajnos örök életemben jó étvágyú voltam, és nem vagyok ínyenc. Számomra a „leg” édesanyám vadasa igazi vadhúsból. Gyerekkoromban is ezt szerettem a legjobban, sokszor volt módunk akkor vadhúst enni.
10. Kinek és/ vagy minek a hangját szereted a legjobban?
A madárhangokat szeretem nagyon. Talán legjobban a sárga rigóét.
11. Van olyan álmod, amit még nem valósítottál meg?
Szerencsére van. Többek közt nagyon szerettem volna kis repülővel repülni. Évek óta hintettem a környezetemben, hogy a kis zümmögő repülők mennyire elbűvölnek. És az ez évi szüli napomon az óhajom meghallgatásra talált: a munkatársaimtól ajándékba kaptam egy ilyen lehetőséget, és ez igazán boldoggá tett. Már csak egy szélmentes, napfényes péntek délutánt várunk, és huss…
12. Mit változtatnál meg, ha bármit megtehetnél?
A világméretű környezet szennyezést tartom az egyik legnyomasztóbb dolognak. A Föld egésze minden részletében csodálatos, gazdag és gyönyörűen működő ajándék lehetne az emberiségnek. Elképesztő, hogy ezt mi tesszük tönkre.
13. Ha van mennyország, hogyan fogod köszönteni az Úristent a túloldalon?
Boldogan, nem félelemmel. Tiszta a lelkiismeretem, a fontos szabályokat betartottam, a kisebb tévedéseket pedig meg fogja bocsájtani.
13+1 Kitől kérdeznél, azaz kinek dobnád a labdát?
Milkovics Lászlóné Marikának. Vele Egyesületi munkám kezdete óta örömmel élem meg, hogy az értékrendünk hasonló. Mindig támaszkodhattam rá a munkában, biztonságot éreztem a jelenlétében.
Köszönöm.