Mi, látássérültek (és a testi fogyatékossággal küzdők úgy általában) gyakran kapunk azzal kapcsolatos megjegyzést, mennyire csodálatra méltó, hogy ilyen jól, ennyi humorral viseljük a sorsunkat. Időnként hozzáteszik: én aztán biztosan nem lennék rá képes! Pedig dehogynem. Mert a magyarázat rém egyszerű.
Azért viseljük ilyen jól, mert nincs választásunk. Amikor valaki szenved (most nem a fizikai szenvedésre gondolunk, hanem a lelkire), akkor mélyen, legbelül mindig tudja, hogy van választása.
Erre utal a régi buddhista mondás is: a fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedést magunk választjuk. És tényleg. Szóval, akármiért is szenvedsz ebben a pillanatban, hidd el, nem muszáj.